Celsius Network – Passzív jövedelem

Még januárban ajánlotta nekem Gabriella ezt a platformot, ahova én akkor be is regisztráltam, de mindenképpen szerettem volna először kipróbálni és nem utolsó sorban információt gyűjteni róla, mielőtt kiteszem itt a blogon. A Celsius Network egy úgynevezett lending platform, ami lényegében úgy működik, mint egy hagyományos bank, csak éppen crypto valutákkal, azaz coinokkal. Amennyiben hosszú… Celsius Network – Passzív jövedelem olvasásának folytatása

Binance – Mire és hogyan használom

Laci kérdezte egy hozzászólásban, hogy mit érdemes csinálni a Binance-on. Úgy gondoltam az a legjobb, ha egy bejegyzéssel válaszolok, hátha másokat is érdekel. Tehát ahogy azt korábban írtam, első körben BNB-t vásároltam, ami a Binance saját coinja, és nagy részét azonnal el is helyeztem egy flexibilis magtakarításba, amit BNB Vaultnak hívnak. Természetesen nem csak úgy… Binance – Mire és hogyan használom olvasásának folytatása

Száguld a Binance (BNB) coin

Elképesztő száguldásba kezdett a BNB, a Binance tőzsde saját coinja a múlt héten, és ezen a héten még jobban kilőtt, mint egy rakéta 🙂 Még egy hónapja sincs, hogy megtakarítási céllal vettem néhány BNB-t – akkor $40 USD árfolyamon -, amire a Binance napi rendszerességgel kamatot fizet. Ma reggel az árfolyam elérte a $135 USD-t… Száguld a Binance (BNB) coin olvasásának folytatása

Binance – Lehetőségek tárháza

A Binance alapvetően egy crypto tőzsdének indult 2017-ben, de miután kicsit jobban megismertem, rájöttem hogy annál sokkal több. Csak hogy néhányat említsek, használható egyszerű pénztárcának, kereskedhetünk rajta crypto valutákkal, cserélhetjük őket egymással, számos befektetési/megtakarítási lehetőséget kínál és nem utolsó sorban saját bankkártyát is igényelhetünk hozzá, amivel itthon is vásárolhatunk és pénzt vehetünk fel bankautomatából. Engem… Binance – Lehetőségek tárháza olvasásának folytatása

freebitcoin – A legjobb pénzgyűjtő oldal

Szinte hihetetlen, de én már 2015-ben elkezdtem satoshit gyűjteni, amikor a Bitcoin árfolyama $200 USD körül járt. Abban az időben nagyon jól lehetett keresni ezzel az ingyenes lehetőséggel, ugyanis volt olyan oldal, ahol 2000-3000 satoshi is begyűjthető volt óránként. Milyen jó is lenne ez most, amikor a Bitcoin $30.000 USD-t ér (sőt, január elején a… freebitcoin – A legjobb pénzgyűjtő oldal olvasásának folytatása