Az első hónap

Nos igen, valahogy sejtettem, hogy kissé döcögős lesz az indulás. Egó pajti elég gyakran előtérbe helyezte magát 😀 No de sebaj, dolgozok az ügyön, hogy lehetőleg minél kevesebbszer találkozzunk 😉 Ehhez van némi segítségem is, de erről majd máskor 🙂

Januárban sajnos túl sokat kereskedtem. 104 pozíciót nyitottam, amiből mindösze 28% volt sikeres trade. Ez bizony elég durván alacsony szám. Persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ebben sok tesztnyitás is van, amikor új (vagy régi, de már régóta nem használt) szignálokat tesztelek. No meg persze egó bácsi hülyesége is néha. A jelenlegi stratégia szerinti nyitás ennek kb. a fele, de még nem néztem vissza minden kereskedést. Van is erre egy mondás egyébként egy már régóta profi tradertől: „Ha a legtöbb kereskedő az idő 50 százalékában megtanulna ülni a kezén, sokkal több pénzt keresne.” És milyen igaza van 😀

A találati arány viszont önmagában nem mond semmit, ugyanis nagyon sokat számít, hogy milyen az arány az átlag profit és átlag veszteség között. De nem akarlak titeket untatni a számokkal. A lényeg az, hogy nálam az átlag profit sokkal több, mint az átlag veszteség egy kereskedésen, így sikerült összehoznom valamivel több, mint 11% profitot az első hónapban. Persze sokkal többet terveztem és ha csak azt az 50% kereskedést nézem amit a strat szerint nyithattam volna, akkor bőven el is értem azt a számot, amit terveztem. Ha a volna nem lett volna ugye 😀

Egyébként a hónap első felében sikerült úgymond nagyot kaszálnom, akkor voltak nagyon szép mozgások. A második felében már csak csapkodás volt, olyan piacon pedig nem is igazán kellene kereskedni. Max nagyon alacsony idősíkon, ahol kialakulnak még szép mozgások, de abban viszont még nincs elég tapasztalatom.

A terv a folytatást illetően az, hogy a stratégiámban leírt és már biztosan jól működő szignálokat teljes kockázattal nyitom a jövőben, a teszteléseket pedig csak valami kis bohócmérettel, hogy mégis csak legyen meg az a rutin, hogy kereskedek, de ne befolyásolja az eredményt.

Közzétéve:
Hírek kategóriába sorolva

4 hozzászólás

  1. Szia Zsolt! Nagyon örülök neked, szerintem több, mint egy éve nem hallottam rólad. Közben én nagyjából, átlagosan 0 szaldóval abbahagytam a kereskedést. Néha hiányzik. Most hogy olvasom a mail-edet..bár nem biztos, hogy értem, vagy jól értem, mitől más igazán ez a módszer. Gyanítom, hogy Te is meg-meg hallgatsz pár videót a buddhistáktól, nézegeted a mindfulnesst és akkor tudsz is jelen lenni. Nem igérem, hogy belekezdek ismét, de azért, ha lesz vagy van bővebb ismertetőd, kélek küldj el egyet. Bitcoinnel ne fáradj, azt nem kérem. Valamiért ellenérzésem van ezzel a pénzzel kapcsolatban.
    Köszönöm a megkeresést
    a legjobbakat
    Ágnes

    1. Szia Ágnes, én is örülök, hogy még mindig itt 🙂 Nem teljesen értem, hogy miről szeretnél ismertetőt? A stratégiámról? Vagy arról, hogyan maradjak jelen?
      Érdekes ez az ellenérzés a Bitcoinnal kapcsolatban, bár tény, hogy eléggé megosztó és jelenleg azok vannak kevesebben, akik hisznek benne, hogy ez valami jó dolog.
      A jelenléttel kapcsolatban égebben néztem sok videót, amíg úgymond a tanulási fázisban voltam. Utóbbi időben már nem is nagyon néztem ilyeneket. Megismertem néhány módszert, ami segít visszatérni amikor elkalandozok és hol ezt, hol azt alkalmazom 🙂

Hozzászólás a(z) Agnes Hinterleitner bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük