Binance – Mire és hogyan használom

Laci kérdezte egy hozzászólásban, hogy mit érdemes csinálni a Binance-on. Úgy gondoltam az a legjobb, ha egy bejegyzéssel válaszolok, hátha másokat is érdekel.

Tehát ahogy azt korábban írtam, első körben BNB-t vásároltam, ami a Binance saját coinja, és nagy részét azonnal el is helyeztem egy flexibilis magtakarításba, amit BNB Vaultnak hívnak. Természetesen nem csak úgy vaktában vásároltam BNB-t, hanem először megnéztem a chartot, hol tart az árfolyam és van-e valamilyen jó beszállási pont. Mivel a kereskedés költségeinek csökkentéséhez érdemes BNB-t tartani, ezért adta magát, hogy első körben ebből a coinból vásároljak. A mennyiséget pedig az alapján határoztam meg, hogy mit látok a charton.

Mindig technikai elemzés alapján döntöm el, hogy mikor lépek be egy adott piacra, vagy mikor vásárolok egy coint, és a belépéshez az egyik legerősebb szignált, a dupla aljat használom. Érdekes módon a coinoknál ez az alakzat elég gyakran előfordul, méghozzá szép, egyértelműen felismerhető formában. Azt pedig, hogy milyen coinból vásárolok, az alapján döntöm el, hogy a különböző netes forrásokban melyek azok, amelyeket a legtöbben ajánlanak. Nyilván minél többen ajánlják ugyanazt, annál nagyobb a valószínűsége, hogy nem nyúlok mellé vele. Ilyenek pl. a BTC, ETH, DOT, LINK, COMP… csak hogy néhányat említsek.

Amennyiben magasabb idősíkon (H4, D1, W1) van egy szép visszateszt és annak az alján a belépési szignálom, akkor hosszabb távra tervezem a belépést, hetekre vagy hónapokra is akár. Ilyen esetben a tőkémhez mérten a mennyiség is nagyobb amit vásárolok és itt jön be a képbe a Binance szuper lehetősége, a megtakarítás. Így nem csak az árfolyamnyereség hoz nekem hasznot (amennyiben ténylegesen jó irányba indul), hanem még kamatozik is. Ha pedig véletlenül nem a jó irányba megyünk egy darabig, vagy csak oldalazunk, a kamat addig is szépen jön. A BNB is egy darabig csak oldalazott amikor megvettem, aztán egyszercsak kilőtt.

A másik mód ahogyan coint választottam az volt, hogy megnéztem a Binance Earn fül alatt, milyen coinokat kínálnak befektetésre és melyikre mennyi kamatot adnak. Addig nézegettem minden nap, amíg a magas kamathoz találtam megfelelő belépési szignált is. Így választottam ki az XTZ-t például, ami heti (W1) charton adott szignált és a Binance 11.79% éves kamatot ajánlott rá, ha 90 napra lekötöm. Vettem is belőle január 17-én $2.84-os árfolyamon. Amikor ezt a cikket írom, éppen $5.4-on tart az árfolyam 🙂

De most, hogy rakéta módjára kilőtt szinte minden coin árfolyama, hosszú távra elég nehéz lenne beszállót találni, ezért néhány coin esetén alacsonyabb idősíkon (m5, m15, h1) keresek belépési lehetőséget, hogy a rövid távú trendeket meglovagoljam. Erre pedig szintén a Binance az egyik legjobb hely, mert még mindig alig hiszem el, hogy ilyen vicces 0.075% fee-vel lehet kereskedni (csak viszonyítás képpen a forex brókerek és bankok 2% körüli fee-el dolgoznak) és még csak olyan nagyon sok pénz se kell hozzá, hiszen már akár $10-ért is lehet vásárolni. Ilyen megfontolásból vettem tegnap reggel NANO coint, amire egy facebook csoportban látott beszélgetés kapcsán figyeltem fel. Ma reggelre 60%-ot ugrott az árfolyama 🙂

És végül ott van az USDT, amely egy olyan coin, ami az USD árfolyamát követi, vagyis lényegében olyan, mintha USD-t tartanék a pénztárcámon. Amikor egy coint eladok, akkor erre cserélem, és ha éppen nem tudok mit venni, akkor egyszerűen lekötöm éves 6% kamatra, de ez flexibilis lekötés, ami azt jelenti, hogy ha éppen szükségem van valamennyire, mert épp jön egy jó lehetőség vásárlásra, akkor bármikor kivehetek belőle. Komolyan mondom, még most is alig tudom elhinni, hogy ez így működik 😀

Szóval lényegében a tőke nagy része mindig le van kötve és naponta fizetik rá a kamatot, miközben vígan kereskedek, és ilyen bika piacon eléggé élvezem a kereskedést 🙂 Biztos lesz majd olyan is, amikor esnek az árfolyamok, de a kamat akkor is csordogálni fog.

Mivel egyelőre megtakarításban és befektetésben gondolkodok, ezért bankkártyát még nem igényeltem, de hamarosan annak is eljön az ideje, hiszen ki ne akarna olyan bankkártyát, amivel ha vásárolok, még azután is fizetnek nekem 😀 Egyébként igényeltem bankkártyát egy másik pénztárcától, de arról majd később írok.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük