Genesis Mining – BitCoin bányásztársaság

gm468

Az egyik módja, hogy BitCoin-hoz jussunk, ha úgymond kibányásszuk azt. A bitcoin-ról bővebb információt ITT találsz.
A bányászat ebben az esetben egy bonyolult matematikai műveletet jelent, amihez ma már komoly kapacitású számítógépekre van szükség. Éppen ezért otthon már nem is éri meg vele foglalkozni.

Genesis Mining egy 2014 augusztusában indult bányásztársaság, amely rendelkezik olyan számítógépekkel, amikkel a bányászat még nyereségesen végezhető. Mivel nagy tételben vásárolnak, ezért természetesen piaci ár alatt jutnak hozzá az ehhez szükséges eszközökhöz.

Genesis Mining a világ legismertebb és egyben legnagyobb bitcoin bányásztársasága, ahová lehetőségünk van befektetni!

Hogyan működik

A regisztrációt követően lehetőségünk van számítókapacitást vásárolni, amit TH/s-ban mérnek. A legkisebb vásárolható egység 0.05 TH/s, ami $22.49-ba kerül. A számítókapacitásért egyszer kell fizetnünk, tehát olyan, mintha eszközöket vásárolnánk és attól kezdve élethosszig kapjuk a naponta kibányászott bitcoin ránk eső részét. A kibányászott bitcoint a Genesis Mining minden nap átküldni az általad megadott bitcoin címre, ezáltal a kockázatod naponta csökken. Egyetlen esetben fordulhat elő, hogy a cég nem küldi át a kibányászott bitcoint, ha a bányászat rezsiköltsége egyenlő vagy magasabb, mint a kibányászott bitcoin értéke. A napi rezsiköltség 2015. áprilisában $0.0015 per GH/s volt, 2016. januárban már csak $0.00089 per GH/s, amit minden nap levonnak a kibányászott bitcoin értékéből és a fennmaradó összeget küldik át  naponta (hétvégén is).

A várható hozam nem számítható ki előre és nem garantált, mert nagyban függ a bitcoin mindenkori árfolyamától és a bitcoin bányászat nehézségétől. A bányászható mennyiség a mindenkori árfolyam és nehézség mellett a következő oldalon található kalkulátorra ellenőrizhető: https://bitcoinwisdom.com/bitcoin/difficulty
A kalkulátor használatáról ebben a cikkben írok.
Fontos tudni, hogy éppen ezért ez a befektetés is kockázattal jár, mert a bitcoin árfolyamának túl nagy mértékű csökkenése esetlegesen veszteséget is okozhat!

Fizetési lehetőségek

A számítókapacitásért fizethetünk nemzetközi banki átutalással (nagyobb befektetés esetén célszerű ezt választani), bankkártyával és bitcoin-nal. Amennyiben bitcoin-nal fizetsz, abban az esetben a befizetés jóváírását követő naptól kapod rendszeresen a kibányászott bitcoin-t a megadott bitcoin címre, míg bankkártyás fizetés esetén 30 napig az oldalon gyűlik a pénz és csak azt követően küldik át. Erre a bankkártyacsalások miatt van szükség..

FONTOS: MINDEN vásárlásnál add meg a következő promóciós kódot, amivel mindig kapsz 2,5% kedvezményt.
Promóciós kód: YOqW3c

Hogyan kezdj hozzá

  1. Ha még nincs, nyiss egy bitcoin pénztárcát. Ehhez kattints IDE.
  2. Regisztrálj a Genesis Mining oldalán. A regisztrációhoz kattints IDE.
  3. A My Account / Settings menüben add meg az adataidat és a bitcoin pénztárca azonosítódat a Wallets fülön.
  4. Kattints az UPGRADE HASPOWER menüpontra, válaszd ki, hogy élethosszig tartó (Lifetime) vagy 1 éves szerződést szeretnél, állítsd be a csúszkával, hogy mennyi kapacitást szeretnél vásárolni, majd alul a PAYMENT TYPE alatt válaszd ki, hogy milyen módon szeretnél fizetni (ehhez kattints a CREDIT CARD feliratra). Bankkártyás fizetés esetén USD-ban írja ki az árat, bitcoin esetén pedig BTC-ben. Ezután kattints a CONTINUE gombra.
  5. A PROMO_CODE helyére írd be ezt a promóciós kódot: YOqW3c
    Ha ezt megadod, 2,5% kedvezményt fogsz kapni az eredeti árból. Ellenőrzéshez kattints a VALIDATE gombra.
  6. Ha minden jó, pipáld ki, hogy elfogadod a feltételeket és kattints a CONFIRM ORDER gombra. Ekkor megkapod az átutalandó összeget és annak a bitcoin pénztárcának a számát, ahova át kell küldened.
  7. Ha mindent jól csináltál, pár órán belül átér a pénz és jóváírják. Ekkor kapni fogsz egy szerződést is. A következő naptól kezdve pedig minden nap küldik a BTC-t a bitcoin pénztárcádra magyar idő szerint 15 és 16 óra között. A kifizetéseket a PAYOUTS menüpont alatt tudod ellenőrizni.

ALTCOIN bányászat

Genesis Mining nem csak bitcoin, hanem más digitális valuták bányászatát is lehetővé teszi. Így lehetőséged van a vásárolt számítási kapacitást megosztani ezek között. Ezt a MINING ALLOCATION menüpont alatt teheted meg.

Tipp

Mielőtt a befektetés mellett döntesz, célszerű elolvasni a legutóbbi híreket és hozzászólásokat.

53 hozzászólás

  1. Sziasztok, írnátok erről a progiról aktuális dolgokat? Megéri e most kezdeni?, ha igen hogy, mennyivel stb… mennyi a megtérülési idő, minimum kezdési pénz ami már megéri, most újra lehet venni BTC örököst ennek kapcsán kérdezném,
    de tényleg csak az aktuálist, ne azt hogy
    ekkor kezdtem ennyit kerestem, köszi

  2. A „normál” lifetime contract megtérülèsi ideje amikor szàmolgattam, kb. fél ève, kb 14 hónap volt. Most erről tud valaki valami infot?

    1. Szia Roland
      Én is nézegetem már jóideje és a bitcointalk.org-on találtam egy emberkét aki kiteszi a régebbi és az új contract-jait:
      https://bitcointalk.org/index.php?topic=768931.520
      Itt lehet látni a napi rezsiköltség alapján hogy egy mostani szerződés kb mennyit hoz.
      Ezek alapján kb 6 hónap a megtérülési idő a mostani bitcoin ár alapján

  3. Hello!

    Nekem régóta van X11 kontraktom tesztelés céljából és… az 1 MH/s kemény 0.00002128 Bitcoint hoz vissza naponta… minél magasabb a BTC árfolyama annál siralmasabb a napi visszaosztás…

    1. Szia

      Köszi a választ, több helyen is találtam infót közben és helytálló ez az érték.
      Van egy Ian Foxley srác a bitcointalk.org-on, aki mindig irogatja, hogy állnak a Genesis mining-nál a kifizetések és hogy mennyit kap.
      Nem is értem, akkor ki vesz x11-et ha ennyire karcsú???
      Február, március környékén ez az érték 30000-50000 satoshi között mozgott 1MH.
      Most meg 2200 satoshi??? Durva
      Másik meg a bányászási érték mi köze lenne az árfolyamhoz, mármint arra gondolok, ha drágább akkor kevesebbet bányászok?
      Tudtommal épp ez a bányászás érdekessége, hogy mindegy mennyi az ára ha én veszek mondjuk 1MH kapacitást, akkor az csak a nehézségi fokozat szól bele, nem???

      1. X11-el nem bitcoint bányásznak, hanem 3 másik érmét, amik nyilván közel sem annyira értékállók mint a bitcoin. Viszont a GM ugyebár automatikusan bitcoin-ra váltja ezeket, így értelemszerűen minél magasabb a bitcoin árfolyama, annál kevesebbet adnak.

  4. Sziasztok

    Érdeklődnék, hogy van e most valakinek a Genesis Mining-nál x11-es contract-ja?
    Ha szabad érdeklődnöm mennyi MH/satoshi a hozama?
    Érdekelne mivel 700$ körül forog most a Bitcoin ára.

    Köszönöm

  5. Sziasztok!

    Elolvastam a legutóbbi híreket, viszont a 28.-ai cikkel én is egyetértek. Bár még nem igazán látom át, hogy mennyire éri meg befektetni egy cégbe és ezzel ti nap mint nap mennyit kerestek. Egyébként ez olyan, h megkötitek a szerződést a bányászcéggel, kifizetitek, és utána csak nap mint nap felnéztek h mennyi összeg jött a „pénztárcába”? Jelenleg lenne tőkém befektetni, de esküszöm még nem tista teljesen a kép. 🙂

    1. A bányászati befektetés esetén nem a cégbe fektetünk pénzt, hanem mindig az adott eszközbe (bitcoin, ether, litecoin stb.).
      És igen, miután megkötöttük a szerződést (ami lényegében maga a vásárlás), azt követően naponta érkezik a kifizetés a megadott pénztárcánkba.
      Amíg nem tiszta a kép, addig javaslom olvasgass még és kérdezz nyugodtan. Abból nem lehet baj 😉

    2. Nekem az a véleményem, hogy a genesisbe màr nem raknék pénzt! Ha befektetés skkor, hogy ne menjünk messzire akkor Besttips. 100x biztosabb! Szerintem.

  6. Attila

    Sziasztok!
    Én csak pár napja nézegetem ezt a BitCoinos dolgot, régebben is hallottam felőle, de akkor még nem tudtam hogy mi is ez pontosan. A kérdésem az, hogy miért drágább az 1 éves szerződés (MH/s) sokkal mint az életre szóló (TH/s)? Az életre szóló, mit takar pontosan? Mi van akkor ha nem termel a cég, és mondjuk veszteséges az árfolyam vagy egyéb dolgok miatt? Akkor legfeljebb nem kapunk kifizetést, vagy esetleg be kell szállni a veszteségekbe?
    Egyenlőre ennyi a kérdésem. 🙂
    Előre is köszi!

    1. A szerződésekkel kapcsolatban majd valaki hozzáértő vàlaszol. Viszont Èn már semmiképpen nem szàllnék be mert drasztikusan csökkennek a kifizetések. Amíg küldik a kis btc-t addig jó, de részemről felejtős a cèg. Külföldi fórumokon is panaszkodnsk… Ha csak nem történik valami nagy vàltozàs.

    2. Azon, hogy drágább mit èrtesz? Amennyi pénzt beleraksz , annyi utàn szàmolják a kifizetést. Akàrmennyit berakhatsz, rajtad múlik. De amikor számolgattam az 1 èves X11 mining szerződés kb 7 hónap alatt térült meg utána termelt hasznot. A lifetime szerződés kb. 14-16 hónap alatt térült meg és utána életed végèig fizet…elvileg. De ezek akkori adatok csak saccolásra jó.

    3. Szia,
      Azt, hogy miért drágább az egyik szerződés mint a másik, csak a Genesis Mining vezetősége tudja megindokolni. Nagy valószínűséggel köze van hozzá annak is, hogy az 1 éves szerződések árába már bele van építve a napi rezsiköltség.
      Viszont mielőtt a befektetésen gondolkodnál, célszerű elolvasni a legutóbbi híreket:
      http://net-jobs-money.com/category/genesis-mining/

Hozzászólás a(z) Admin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük