Türelemjáték

Igen, a kereskedés egy türelemjáték és februárban ez szépen meg is mutatkozott. Lényegében január közepétől nincs semmi értelmes mozgás, csak egy csapkodós oldalazás. Így lényegében azokon az idősíkokon, amiken általában kereskedek, nem nagyon tudtam mást csinálni, mint várni és folyamatosan nézni a chartokat, hogy kialakul-e már végre valami értelmes mozgás. H4-en (4 órás idősík) egyetlen pozíciót se tudtam nyitni, de még H1-en se sokat. Teljes kockázattal mindössze 26 kereskedést indítottam februárban, ami baromi kevés. Tesztelésre volt még 38 pozícióm, de ez is csak azért lett ilyen sok, mert kénytelen voltam komolyabban elkezdeni tesztelni az alacsonyabb idősíkokat, amit egyébként nem igazán szerettem volna. Az a vicc, hogy még pár perces idősíkon se tudtam olyan hű de milyen sok pozíciót nyitni, mivel még ott is jó ha egy nap 1-2 vagy nagyon jó esetben 3-4 szignál jelent meg, amiket meg nyilván nagyon nehéz elcsípni, hiszen ahhoz kb. egyfolytában monitoroznom kellene. És persze hogy sokszor pont akkor jön a szignál, amikor épp tartok egy fél óra pihenőt, vagy valahova el kell mennem. Na de erről szól ez a játék ugye, a türelemről. És most végre sikerült belőle egész jól vizsgáznom 🙂 Ennek köszönhetően a februárt 4,7% profittal sikerült zárni, ami ilyen piacon nagyon jónak számít úgy gondolom. Legalábbis én így értékelem. Valójában a tesztek is 4% profittal zárultak, csak ugye az bohócméret, szóval sokat nem nyom a latba.

Az alacsony idősíkokon végzett tesztek eddig azt mutatják, hogy a stratégiám tökéletesen működik ott is, tehát lényegében bármelyik idősíkon. Annyi kivétellel, hogy az általában használt 9-10 belépési szignálból alacsony idősíkon mindössze 3 jelzést tudok használni. Az egyik a trendvonaltörés, a másik kettő pedig a trendfordító és trendfolytató alakzatok. Ennek leginkább az az oka, hogy ezeknél a szignáloknál a stoptávolság viszonylag nagy, így még alacsony idősíkon is viselhető a fee, a kereskedés díja. De még ezeknél is előfordul, hogy nem tudok, vagyis nem akarok pozíciót nyitni, mivel olyan magas lenne a fee, hogy egyszerűen nem érné meg.

Egyelőre ennyi. Bízok benne, hogy most már azért megmozdul a piac és végre beindul kicsit komolyabban a pénztermelő gépezet 😉

Jó játékot mindenkinek!

Közzétéve:
Hírek kategóriába sorolva

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük