Uphold – Az Ether és a Litecoin is elérhető!

Most értesültem róla, hogy az Uphold-on már május 3. óta elérhető a Litecoin és június 1. óta az Ether. Tehát akár ennek a két crypto valutának is csinálhatunk saját kártyát. Sőt, bevezettek egy olyan újítást, hogy bármelyik kártyához hozzárendelhetjük mind a 3 crypto valutát, vagyis akár egy meglévő USD kártyához kreálhatunk bitcoin, litecoin és ether címet is, így bármelyik címre érkezik pénz, azon az egy kártyán fog megjelenni és azonnal át is konvertálja a kártyán beállított valutára (a példánkban USD-ra). De természetesen ugyanúgy díjmentesen áthelyezhetjük a pénzünket bármelyik kártyáról a Litecoin vagy Ether kártyára (ha csináltunk olyat), vagy feltölthetjük azokat is banki átutalással, vagyis tudunk vásárolni forintért is Ethert vagy Litecoint. Ilyen komplex szolgáltatást jelenleg tudomásom szerint csak az Uphold nyújt.

uphold_crypto

Többen kérdezték már hogy elérhetők-e a fent említett crypto valuták, de eddig én se tudtam róla, mert az Uphold nem küldött róla hírlevelet és még csak az oldalon sem jelzi semmi, hogy új hírek vannak. A blogon kint van a hír, csak azt meg nem olvastam már régóta, mivel nagyon lefoglalt a T4eo-val való munka.

19 hozzászólás

  1. Nem tudom kérdezhetek-e itt erről…
    A Free-Ethereum oldalon gyűjtöm az „Ether”-t. Csináltam egy kártyát ahova kikérhetem az Upholdra.
    Nem tudom megváltoztatni a gyűjtőoldalon a kikérési helyet. Eddig egy „Blockhain” azonosító volt megadva.
    Esetleg tudna segíteni valaki, hol tudom a kikérési azonosítót megváltoztatni?
    A „profil”-nál próbálkoztam, az „edit”-re kattintottam, de nem változtatja meg.

    1. Nem használjuk azt az oldalt, szóval nem tudjuk hogyan kell megváltoztatni (ha egyáltalán lehet), viszontazt nem értem hogyan fogadta el a blockchain azonosítódat, hiszen az bitcoin pénztárca.

  2. Sziasztok.

    Én szeretnék ether-ben tárolni pénzt, de nem tudom, hogy lesz ether tárcám, valaki tudna segíteni?

    Köszi

    1. Szia, épp ebben a cikkben írtam, hogy az Uphold-on tudsz magadnak csinálni Ether kártyát és azon tudod tárolni az ethert, nem kell hozzá külön ether pénztárca. Ha van Uphold fiókod, akkor katt az Add card linkre, adj neki egy nevet és a Currency-nél válaszd ki az Ethert. Majd katt a kártyára -> Add funds -> Ethereum network -> create address. És ott fog megjelenni az Ether azonosítód.

  3. Igen próbáltam már ezt is, de nem sikerült küldenem úgy sem.
    Írtam nekik, az válaszolták valamit állítottak, de ha nem oldódik meg a probléma jelezzem újra.
    Újra írtam… Nem tudom megoldódik-e? Az összeggel nem volt gond.

  4. Az Uphold működésével kapcsolatosan lenne kérdésem.

    Miért van az, hogy küldés esetén nem fogadja el a küldendő összeget, hanem folyamatosan
    azt írja hiba üzenetként, hogy a minimálisan küldhető összeg ennyi meg annyi…?
    Ez a minimális összeg mindig más, de nem értem miért?
    Köszi a segítséget előre is

    1. Nekem nem volt még ilyen gondom, de lehet csak azért mert nem küldök kis összegeket. De azt tudom, hogy pl. az USD kártyánál azt írja a feltöltéskör megjegyzésben, hogy minimum 0.001 BTC-t küldjünk, vagyis feltételezem ennél kevesebbet se küldeni se fogadni nem tudunk USD vagy más deviza kártyával. BTC kártyánál viszont nincs ilyen limit, szóval ezt úgy tudod kiküszöbölni, hogy először átrakod a pénzt a saját BTC kártyádra (ebben az esetben nincs limit) és onnan küldöd el.

  5. Üdv 😉

    Úgy látszik UpHold-éknak olyan egyértelmű volt, hogy elindult ez a „szolgáltatásuk” is, hogy elfelejtettek róla szólni a népnek… mellesleg sehol nem találkoztam még felhasználóktól sem arról, hogy valaki ezt használná vagy tudott volna erről… LOL.

    Most már legalább van egy rendes Ether / LTC pénztárcánk is, sőt tőzsde szerűen, a kártyákon lévő pénzek rakosgatásával még árfolyam nyereséget is elérhetünk 😉 – Hajrá!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük